Camilo és Miguel a Fernandától kapott információ alapján egy bárban rátalálnak a haldokló Clarára. Messiás elárulja Miguelnek, hogy Fabiola egy erdei tisztáson van ketrecbe zárva. Gustavo és Laura gyereket várnak, ezért eldöntik, hogy ez lesz az utolsó bevetésük. Yvonne megpróbál elszökni. Kiderül, hogy Hóhér életben van-e, s hogy a jövőben milyen lesz főhőseink élete.
SZEREPLŐK
A mexikói színésznő helyi televíziós show műsorokban kezdte a karrierjét, és már 16 évesen díjakat nyert. Két évvel később megkapta első szappanopera szerepét, és azóta is folyamatosan különböző sorozatokban szerepel.
José Mexikóban született, és sikereit nagyrészt vonzó külsejének köszönheti. Több férfiszépségversenyt is nyert, és ő képviselte hazáját a Mister World versenyen 2003-ban.
Kubai színésznő, de énekesnőként, műsorvezetőként és modellként is dolgozik. Már kislánykorában balettozni és néptáncolni tanult, de akkor figyeltek fel rá igazán, mikor modell lett belőle. Így kapta meg első szappanopera szerepét is.
ELŐZŐ RÉSZ
Jesús Matamoros mindent bevall Samanthának, aki felhívja a rendőrséget, a férfi azonban rájön erre, és elmenekül Kolumbiába.
KÖVETKEZŐ RÉSZ
Jesús Matamoros mindent bevall Samanthának, aki felhívja a rendőrséget, a férfi azonban rájön erre, és elmenekül Kolumbiába.